10. Fejezet

10. Fejezet

Sziasztok! :) Elnézést a sok késésért, de nem igazán jutott időm írni. Azért remélem tetszeni fog az újabb rész, picit hosszabbra sikerült, mint terveztem... Remélem ez azért nem gond. Jó olvasást! xx

MÁSFÉL HÉTTEL KÉSŐBB

Másfél hét telt el azóta hogy Brandonnal véglegesen megszűntettem minden kapcsolatot, miután erőszakoskodott velem. Másfél hét telt el azóta, hogy Harryvel egy csodás kiránduláson vettünk részt, és iszonyú jól éreztük magunkat. Másfél hét telt el azóta hogy Harry közölte Párizsba utazik két hétre. Másfél hét… Ez alatt az idő alatt pedig én egyfolytában itthon kuksoltam, és alig vártam hogy leteljen a 2 hét szobafogságom, és végre kimozduljak. Meg persze alig várom hogy Harryt is újra lássam. Már csak pár nap van hátra és letelik a két hét.
Azonban Harryt hamarabb sikerült látnom, mint gondoltam…
- Cathy! - kiabált fel anya a szobámba. - Kyra van itt.
Amint meghallottam Kyra nevét, gyorsan leviharzottam a lépcsőn. Az a jó anyában, hogy ha szobafogságot ad, akkor azt ugye nem engedi meg hogy én elmenjek itthonról, de abban nincs semmi kifogásolni valója, hogy más átjön.

- Kyra! - örültem meg neki és egy nagy öleléssel köszöntöttem. Kyráról semmit nem hallottam már több mint… 1 hete.
- Én is örülök neked, de megfulladok. - mondta, miközben elengedtem.
- Hová tűntél? Kedden átjött Tiffany, és azt mondtad te is jössz. - vontam kérdőre.
- Hát… bocsi, csak más dolgom volt. - felelte majd megindultunk a szobámba.

Amint felértünk, a telefonom csörgésére lettem figyelmes.
- Haló? - szóltam bele.
- Itt Mick Jagger. - szólt bele egy idegen mégis ismerős hang, mire először meglepődtem, majd éreztem ahogy szívverésem egyre csak gyorsul és szaporán veszem a levegőt.
- Honnan tudtad meg a számomat? - mosolyodtam el.
- Az maradjon az én titkom. - válaszolta. Hangja mély volt, és .. nem tudom lehet-e ilyet mondani, de a hangja még telefonon keresztül is szexi volt. - Csak azért kereslek, mert szeretnék tőled kérdezni valamit, és bízom benne hogy igen lesz a válasz. - folytatta. Ööööö, ha az előbb azt mondtam, hogy felgyorsult a szívverésem akkor most azt hiszem ki akart ugrani a helyéről. Mázli hogy most Harry nem lát, mert már akkor elpirultam amikor meghallottam a hangját. És visszatérve erre e „szeretnék tőled kérdezni valamit és bízom benne hogy igen lesz a válasz”, nem tagadom hogy az első meggondolásom az volt hogy meg akarja kérni a kezem, mert persze minden lány álma ez. De aztán visszatértem a valóságba, és elhessegettem ezt a gondolatot.
- És mi volna az? - kérdeztem türelmetlenül, mert eléggé felcsigázott ezzel a mondatával.

- Kíváncsi vagy,ugye? - húzta az agyam. - Szóval. Tudom azt mondtam, 2 hét múlva megyek haza, de megváltozott pár dolog.  - kezdte, mire nyeltem egy nagyot. Ugye nem azt akarja mondani hogy még 1 hét mire hazaér?!
Közben mellettem Kyra izgatottan hallgatta a beszélgetésünket Harryvel. Nem volt kihangosítva, csak odadugta mellém a fejét így ő is mindent hallott.

- Miről van szó? - értetlenkedtem.
- Arról, hogy 2 nap múlva megyek haza. És arra gondoltam, mi lenne ha idejönnél Párizsba erre a két napra… Persze csak ha szeretnél. Már mindent lerendeztem, csak a beleegyezésed hiányzik. - közölte velem, mire nem hittem el amit mond. Úristen! Párizsba hívott magához, és ott végre megint együtt lehetünk!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Persze hogy szeretnék menni! Csak egy bökkenő van, hogy épp szobafogságban szenvedek, és anya nem tudom mit szólna ahhoz ha közölném vele hogy Párizsba utazom 2 napra… Miközben ezeket átgondoltam, észrevettem hogy nem válaszoltam Harrynek. Kyra közben egyfolytában magyarázott nekem valamit, de nem tudtam rákoncentrálni. Mivel még mindig nem válaszoltam, Kyra azt hitte sokkot kaptam, ezért kikapta a kezemből a mobilomat.
- Kyra, mit csinálsz? Add már vissza! - szóltam rá.
- Persze hogy szeretne elmenni, de lenne egy kérése. - kezdett el beszélgetni Harryvel, miközben én próbáltam visszaszerezni a mobilomat, kevés sikerrel. Mivel beletörődtem hogy Kyra nem fogja visszaadni a telefont, én is azt csináltam mint ő az előbb, közel dugtam a fejem a telefonhoz hogy halljam mit mond Harry.
- Ki beszél? - hallottam meg Harry meglepődött hangját.
- Kyra vagyok. Cathy barátnője. Már találkoztunk. De visszatérve erre a Párizs dologra… szóval természetesen Cathy beleegyezik az utazásba, de csak ha vihet magával engem is. - hívtatta meg magát Kyra mire tátott szájjal bámultam rá.
- Oké, ez nem akadály. - jött a válasz a vonal másik feléről.
- Köszi, akkor máris indulunk. Puszi. - tette le a telefont Kyra majd az ágyamra hajította.
- Kyra te eszednél vagy????????????? - emeltem fel a hangomat.
- Most mi a bajod? Tök jó lesz. Elmegyünk Párizsba 2 napra, és végre te is találkozhatsz Harryvel. Inkább meg kéne köszönnöd… - duzzogott.
- Ó, hát persze. El is felejtettem. Ez igazán kedves tőled,Kyra. - mondtam cinikusan. - És ha már ennyire nagyszerűnek képzeled magad, akkor kitalálnád hogy mit mondunk anyámnak?????? - förmedtem rá.
- Nyugi, ha nem enged el, elszökünk. - jelentette ki totál nyugodtan. - Catyh, lazíts már egy picit.
- Kyra, ne idegesíts fel még jobban, oké? Most már muszáj elutaznunk Párizsba, de mi a fenét mondok anyunak?! - estem kétségbe.
- Jó.jó, oké. Kitalálok valamit, jó? Csak ne hisztizz. - kezdett el tanakodni Kyra. - Mit szólnál ha elmondanánk neki az igazat?
- Biztos hogy nem. Akkor meg aztán pláne nem engedne el.

- Ahhhj. Akkor mondjuk azt hogy…. Elutazunk Párizsba a szüleimmel én pedig azt szeretném hogy velem gyere. - vetett fel egy újabb ötletet Kyra.
- És szerinted el fog engedni? Tuti nem. - kételkedtem.
- Van jobb ötleted?
- Nincs. Illetve… mi lenne, ha azt mondanám hogy apához megyek pár napra? Azaz kettőre…mindegy. És apát meg megkérem hogy falazzon nekem…. - jutott eszembe ez az ötlet.
- És apád falazni fog? - ingatta a fejét Kyra.
- Muszáj lesz, mert én még mindig „nem dolgoztam fel hogy új felesége van.”
- És csak így tud kiengesztelni. - fejezte be helyettem Kyra. Oké, tudom nem szép dolog kihasználni a szülőket, de ez most fontos! És én még sosem jártam Párizsban. Ott kulturálódni is sokat lehet… Diadalívek, Louvre, Eiffel torony…   - Mire jók az elvált szülők, ha nem erre? - kacsintott egyet Kyra, majd gyorsan megbeszéltük hogy ő most hazamegy én addig leadom anyának a drótot, apával is szintén beszélek, összecsomagolunk, a kapunkban találkozunk és irány Párizs!

Hát nem volt egy könnyű feladat, de végül sikerült. Itt ülünk a repülőgépen Kyrával aki egy Joy magazint tart a kezében.
- Ha még egyszer megrúgod az ülésemet kinyírlak! - fordult hátra Kyra egy kisfiúhoz aki azzal idegesítette hogy rugdosta az ülése támláját megállás nélkül. Kyrának nincs túl sok szerencséje a gyerekekkel.
- Komolyan kezdek félni tőled… - közöltem vele. De tényleg, Kyra néha annyira ijesztő tud lenni, főleg amikor ráförmed valakire, mert akkor a hangja Golluméra hasonlít.
Amúgy apa szerencsére tényleg falazni fog nekünk, és cserébe csak annyit kért hogy legyek egy picit kedvesebb Carollal ( az új feleségével.) Amúgy Carol nem rossz fej, de túl fiatal az apámhoz. Carol még főiskolára jár, és úgy viselkedik mint egy kamasz. Rajong a One Directionért… hehe… ha most tudná kihez repülök, biztos sikítana mint az állat. De visszatérve a falazáshoz, szóval anya azt hiszi apánál töltök 2 napot, aztán meg visszamegyek hozzá. Pont ahogy elterveztem.
- Hölgyeim, kiszolgálhatom önöket egy kis üdítővel? - kérdezte tőlünk egy szőke hajú  stewardess. A kék mini ruhájában elég sok fickó bámulta meg…
- Nem köszönjünk. - feleltem illedelmesen, majd Kyra felé fordultam. Elég nagy meglepetés fogadott. - Kyra te mi a francot csinálsz???????????? - förmedtem rá halkan. Ugyanis, egy vodkás üveg volt nála, és már alig volt benne vodka…
- Minek látszik? - kérdezett vissza.
- Nem vagy normális hogy a repülőn vodkázol!
- Ez nem vodka, hanem whisky. Nem is értem hogy keverted össze a kettőt. Teljesen különbözőek. - oktatott ki miközben beleivott az üvegbe.
- Te már csak tudod… Még a végén alkoholista leszel. - ráztam meg a fejem, nemtetszésemet kifejezve. - De mi a francér kell ezt a repülőn?
- Tudod hogy nem bírom a felszállást. - mondta miközben kényelembe helyezve magát, levette magas sarkú cipőjét. Na, hát ez nekem is teljesen kiment a fejemből. A felszállás és leszállás. Életemben nem sokszor ültem repülőn, de arra mindig is emlékezni fogok, hogy amikor bemondták hogy készüljünk fel a felszállásra vagy mi, akkor nagyon beparáztam és rágörcsöltem a dologra, ezért mindig rosszul lettem és hánytam. Ajaj.

- Azt én sem bírom… - kaptam a fejemhez.
- Akkor igyál egy kis whisky-t! - nyújtotta nekem az üveget.
- Kyra a whisky erre nem megoldás! - mondtam majd kivettem a kezéből az üveget. Felálltam az ülésről, és elindultam a wc felé. Azonban a hülye szőke hajú stewardess megállított.
- Hölgyem, kérem foglaljon helyet. 5 percen belül felszáll a gép. Maradjon a helyén. - tessékelt vissza a helyemre a nő.

- Nem hiszem el! - szitkozódtam magamban, majd dühösen lehuppantam Kyra mellé.
- Add vissza! - vette ki a kezemből az üvegét.
- Te már így is sokat ittál! - vettem vissza a whiskyt. Az üvegben kb. két kortynyi whisky volt, úgy hogy azt gondoltam gyorsan megiszom. Hátha tényleg segít.

- Na akkor most ki is az alkoholista? - vonta fel szemöldökét Kyra miközben mosolygott.
- Még mindig te. - vágtam rá, aztán közölték a hangos bemondón hogy felszállunk. - Jaj ne! - mondtam majd igyekeztem túlélni a felszállás pillanatait.

-El sem hiszem hogy itt vagyunk! - szálltunk le a repülőgépről Kyrával, majd a csomagjainkért siettünk. Pár perccel később már bőrönddel a kezünkben bolyongtunk a francia repülőtéren.
- Most már csak abba a hotelba kell eljutnunk ahol a One Direction megszállt. - magyarázott Kyra.
- Harry azt mondta küldd elénk egy taxit.
- Zsír. - mondta majd a kezében lévő térképet elhajította.
- Arra még valószínű szükségünk lett volna. - néztem rosszállóan Kyrára.
- Ahhj, ne hisztizz már, nézd! Ott a taxink! - mutatott egy taxi felé Kyra. Először nem voltam benne biztos, hogy az a mi taxink, de mivel a sofőr tudta a nevünket és meg is kérdezte hogy a One Direction-höz megyünk-e, tudtam hogy ez a mi emberünk.

Egy húsz perc alatt meg is érkeztünk. Bennem persze már túltengett a láz, és az izgalom és csak arra bírtam gondolni hogy milyen jó lesz végre Harryt újra látni.

- Hölgyeim, üdvözöljük önöket a Hotel Saint Pierre-ben! - köszöntött minket a portás( azt hiszem portás volt) majd felvezetett minket a szobánkba.
- Harry már előre foglalt nekünk szállást? - hitetlenkedett Kyra.
- Oui. - felelte a férfi, majd miután a szobánkhoz vezetett minket átadta a kulcsot, és elment.
Gyorsan kinyitottam a szobát, és amint beléptünk én azt hittem álmodom. Gyönyörű volt a szobánk. Tágas volt és ha beléptél a szobába  akkor enyhe fahéj illatot éreztél, ami nekem nagyon tetszett. Két egyszemélyes ágy volt a szoba közepén, volt minibár TV, éjjeliszekrények amiken piros színű  virágok illatoztak ( csak a rózsát ismertem fel) egyszóval nagyon hangulatos volt. A teraszról a kilátás pedig egyszerűen csodás volt…. Ezek után elég illúzió romboló volt, amikor megláttam hogy Kyra ide-oda dobálja a cuccait, de ezért nem szóltam. Inkább elkezdtem én is pakolászni.
- Hééééé, mi van azon az ágyon? - rohant oda Kyra az egyik ágyhoz. Aztán én is megpillantottam azt amin Kyra meglepődött. Egy ajándékdoboz volt az.
- Mi van benne? - sétáltam oda az ágyhoz.
- Nem tudom, nem akarom kinyitni mert a te neved van rajta. - vonta meg a vállát Kyra. Én pedig értetlen fejet vágtam, majd kezembe vettem a nagy ajándékdobozt, amin valóban az állt hogy „Catynek” Izgatottan vettem le a dobozról a szalagot, majd a fedőt. Egy szép magas sarkú cipő volt benne egy papírlappal. Nem bírtam nem mosolyogni. A lapon ez állt:
„Remélem jól utaztatok! Este mindenképp látjuk egymást. Addig pedig… itt van ez a cipő. Sajnálom hogy a múltkor elhagytad azt a cipőt, de beváltottam az ígértem és vettem neked egy másikat. Remélem nem bánod hogy nem fekete. Harry”

- Na mitől taglóztál le már megint? - kukkantott bele a dobozba Kyra, miközben az arcomról nem lehetett levakarni a mosolyt.
- Ez rohadt jól néz ki! - vette ki a dobozból a magas sarkút. - Próbáld fel! - parancsolta. 

 - Szerinted ebbe hogy fogok tudni menni? - kérdeztem miközben felvettem a cipőt.
- Simán, ügyes vagy te! - veregette meg a vállam Kyra. Nekem ennyi is elég volt, azonnal a földre zuhantam. - Úristen, jól vagy? - kérdezte aggódva Kyra, de közben láttam hogy mindjárt szétröhögi magát.
- Igen, kösz. Harry biztosan szívatni akar ezzel a cipővel, mert lehet hogy szép, de hogy ebbe én nem tudok menni az biztos! - vettem le magamról a cipőket.

Kyrával estig ki sem mozdultunk a szobánkból inkább csak pakoltunk, meg beszélgettünk. Egyszer csak kopogtattak az ajtónkon. Én már átöltöztem, kifésültem a hajam, kiegyenesítettem, és picit kisminkeltem magam, arra számítva hogy Harryvel az este folyamán bármikor találkozhatok. Gyorsan az ajtóhoz siettem, majd kinyitottam. Megláttam. Őt. Fekete nadrág, barna cipő, vajszínű ing. Lazán zsebre tett kézzel állt, az arcán lévő félmosollyal és a gödröcskéivel pedig a sírba vitt. Tökéletes volt.
- Szia Cathy! - mondta majd közelebb lépett hozzám és tetőtől talpig végigmért

9.Fejezet

9. Fejezet

Később aztán leborultunk hullafáradtan a földre, és észre sem vettünk hogy ilyen hamar reggel lett…

- Harry… - fordultam felé. Hangom rekedtes és nyúzott volt. Hirtelen azt sem tudtam hol vagyunk, aztán minden beugrott.
- Mmmmm - morgott egyet, majd felém fordította fejét.
- Délután 1 óra van. - közöltem vele, miközben még mindig a földön hevertünk. Harry lassan visszacsukta szemeit, de pár pillanattal később kipattantak szemei, és felkelt a földről.
- Úristen, lekésem a repülőt. - szaladt a földön lévő zakójáért, ami nem tudom hogy maradt meg, mert igen csak erős szél fújt az éjszaka.
- Milyen repülőt? - tápászkodtam fel a földről, közben végig Harryt figyeltem. Hogy lehet hogy az előbb még csendesen szunyókált, aztán egy pillantás alatt úgy lohol ide-oda mint aki meg sem áll a pörgésben.
- Ma repülünk Párizsba. - mondta majd magára kapta a zakót, és a kezét nyújtotta felém. Megfogva azt, végre talpra sikerült állnom. Ám csak ekkor fogtam fel mit is mondott.
- Párizsba repülsz?! - kérdeztem némi fáziskéséssel.
- Jó tudni hogy ébren vagy. - röhögte el magát.
- Jól van, nem bírok egy szempillantás alatt magamhoz térni. - ásítottam egy nagyot.
- Gyere, mennünk kell. Nem akarom, hogy egyedül menj haza, szóval siess,jó?
- Oké, de nincs meg a magas sarkúm. - néztem körül.
- Tegnap is csak a kezedben hoztad… nincs rá szükség.
- De van, mert méreg drága volt! - kezdtem el keresgélni.
- Jó, akkor kapsz tőlem egy másikat, de induljunk már. - ragadta meg hirtelen a kezemet és elindultunk lefelé a hegyről. Ennek örültem, mármint annak, hogy kapok tőle egy cipőt, de annak nem hogy ilyen hamar eljöttünk erről a gyönyörű hegyről. Olyan szép volt, és annyira jól éreztem magam

Egy másfél órán belül már ismerős utcákban járkáltunk.
- És mennyi ideig maradsz Párizsban? - tettem fel kérdésem megszakítva a csendet.
- 2 hét. - válaszolta, mire bólintottam egyet. 2 HÉT?! Ne már. Nem tudom ő hogy van vele, de én nagyon megszerettem őt, különösen tegnap óta. És pont most kell elmennie, és itt hagynia ráadásul nem csak pár napra, hanem 2 hétre… Komolyan… ilyen a formám.
- Ugye most nem akarsz sírni? - nézett rám érdeklődően.
- Mi? Dehogy! - hazudtam. Igaz, nem volt szándékomban megint elpityeredni, de nem akarok belegondolni, hogy 2 hétig nem fogom látni. És azért ez a kijelentése, eléggé padlóra küldött.
- Akkor jó. Nem szeretném ha bármi miatt is sírnál. - vette le rólam tekintetét. Erre nem válaszoltam semmit, csak hirtelen megpillantottam egy szökőkutat, ami azonnal odavonzott magához. Amint odaértem,  beleálltam a szökőkútba, és bevizeztem a sárga ruhám alját, ami eléggé összepiszkolódott a tegnapi kalandunktól. A hajamra is locsolta némi vizet, aztán ránéztem Harryre. Lassan sétált felém, közben nevetett.
- őrült vagy. - mondta mikor odaért a szökőkúthoz.
- Ki mondta hogy normális vagyok? - kérdeztem vissza, majd egy erőteljes füttyentésre lettünk figyelmesek.
- Kisasszony, azonnal szálljon ki a szökőkútból! - kiáltott rám egy őr, vagy nem is tudom micsoda. Most ezért minek kellett füttyögni, tán úszómesternek képzeli magát? Mindenesetre egy nem túl kedves grimaszt vágva kiszálltam a kútból, mire az őr elsétált. Ezt megvárva, pedig gyorsan visszamásztam. Harry furcsán nézett rám. Erre őt is lefröcsköltem vízzel.
- Ezt nagyon megbánod! - mondta, én pedig idiótán mosolyogtam, bár így utólag belátom, hogy tényleg megbántam hogy lefröcsköltem, mert Harry bejött mellém a szökőkútba, megragadt a derekamnál, és finoman bedobott a vízbe, amitől mindenhol vizes lettem. Én amikor bejöttem ebbe a szökőkútba, csak az volt a célom hogy picit felfrissüljek, és lemossam magamról a koszt, az egy másik dolog hogy a ruhám alja meg egy picit a hajam is vizes lett, de most hogy Harry bedobott a vízbe minden porcikámról csurgott a víz.
- Csak ennyit tudsz, Styles? - kérdeztem miközben megpróbáltam felállni a szökőkútban, ami igen nehéz volt, mert a hatalmas ruhám lehúzott a víz alá.
- Szerintem ennyi épp elég volt. - mondta majd hátrált tőlem pár lépést.
- Nem úszhatod meg szárazon! - közelítettem felé, majd hirtelen megcsúsztam, de sikerült őt is magammal rántanom. Így legalább ő is annyira vizes lett mint én. Háháááá! - Bocsi, de így a fair. - próbáltam meg felállni, de nem tudtam, mert hátulról megint elkapott így ismét víz alá merültem. - Oké,oké. Megbántam! Csak ne dobj be megint a vízbe! - tartottam fel a kezem, ő pedig szélesen vigyorgott. Amikor rápillantottam görcsbe szorult a hasam. Még csurom vizesen is irtó helyes volt, ráadásul így zakóban és fehér ingben… Apropó, fehér ing. Amint vizes lett, átlátszóvá vált, így rátapadt testére és kirajzolódtak kockái. Eszméletlen szexi volt. Mivel rajtam sárga színű ruha volt, és az is csurom egy merővíz lett, szerencsére nem látszódott át semmi, max annyi hogy fekete volt a melltartóm.
- Na,jó Cathy, eleget pancsoltál, kifelé a vízből. - kezdett kiszállni a kútból.
- Igenis apuci. - feleltem, majd megint meghallottuk az őr füttyögését. Csak ezúttal elkezdett felénk rohanni mint valami diliházból kiszabadult őrült… Elég ijesztő volt, így gyorsan megragadtam Harry karját, ő kisegített a szökőkútból, és elkezdtünk rohanni. Az emberek néha megbámultak minket, de mi csak egyfolytában nevettünk.
Túl hamar elment az idő, és már a házunk előtt álltunk. Csak ezt a pillanatot nem akartam.
- Hát akkor… - kezdte Harry.
- Jó utat… - próbáltam könnyíteni a búcsúzkodáson. Nem tudom hogy benne is az zajlik-e le, mint bennem. Utálok búcsúzkodni, és lehet hogy 2 hét múlva újra láthatom, de az is lehet hogy 2 hét alatt simán elfelejt, és mikor visszajön már nem is fog utánam érdeklődni.
- Köszi. - mosolygott rám amitől enyhén szólva elolvadtam. Kis csend következett, amit végül Harry tört meg. - Remélem azért majd látlak még… - vakargatta fejét. Áááááá! Szóval még látni akar? Vagy ezt csak udvariasságból mondta?
- Igen… vagyis.. szóval… én is remélem még találkozunk. - böktem ki, de éreztem hogy mondandómba belepirul a fejem. - Akkor… - kezdtem el, de Harry közelebb jött hozzám. Szinte ajkaink között egy levegőnyi távolság volt, leheleteink súrolták egymást. Szívem úgy kalapált, mintha ki akarna ugrani a helyéről, de élveztem a közelségét. Éreztem hogy még jobban elpirulok, a hasam görcsbe rándul Harry láttán, aki szemeivel hol az ajkamat, hol a szememet nézte. Még közelebb kerültünk egymáshoz, már lehunytam a szemem, amikor…
- Catherine Sparks! - hallottam meg anyukám hangját a teraszról.
- Szia Cathy. - adott egy puszit a homlokomra miközben kezével a derekamnál fogva közelebb húzott magához, majd elsétált és egyszer visszanézett. Nem hittem el, hogy anya mindent megzavart! Pedig megcsókolt volna! Vagy nem? De akkor is megzavart minket! Ahhhhj már!!!!!!!!!!!!!!! Ezt nem hiszem el!!!!!!!!!!
- Szia anyu! - pördültem egyet magam körül majd erőltetetten kezdtem vigyorogni, és besétáltam a kapun.
- Mégis hol az istenben voltál délután 4 óráig?! És miért nem vetted fel a telefonodat?! Halálra aggódtam miattad az egész éjszakát!!! És hogy nézel ki???? - kezdte anya, én pedig türelmesen vártam hogy abbahagyja a fejmosást.

Anya 2 hét szobafogságra büntettet. Már megint ez a 2 hét… Jó mondjuk megértem anyát, hogy kiakadt, mert úgy volt még hajnalban hazaérek, de nem tudtam volna hazajönni. Jó volt Harryvel lenni, és most meg nem fogom látni 2 hétig!!!! Jó, nem egy sok idő, de nekem az.
Estefelé fent kuksoltam a szobámban és valamiért meghallgattam a Vertigo-t a U2-tól. Nem is tudom miért… J
Aztán elővettem a rajzos füzetem, fogtam a kezembe egy tollat és rajzolni kezdtem. Ez a hobbim.

Fél órámba telt mire kész lettem a rajzzal. 

8.Fejezet

8. Fejezet

Csak ott álltunk az autója előtt, egy számomra ismeretlen utcában a sötétben, és ölelkeztünk. Másra nem is volt szükségem.
- Ne haragudj. - toltam el magamtól ismét, hogy lássam az arcát.
- Miért haragudnék? - simította meg a hajam.
- Hát… hogy miattam késel….. - törölgettem az arcomat.
- Nem haragszom. - felelte egyszerűen. - Nem érdekel az a giccses gála.
- Tényleg? - néztem fel rá, mire aprót bólintott. - Kö-kö-szönöm. - böktem ki hirtelen. - Köszönöm, hogy itt vagy velem.
- Nem kell megköszönnöd. - rázta meg a fejét. - De azért most már jobban vagy?
- I-igen. - dadogtam még mindig. - Csak … Brandon volt az.... erőszakoskodott velem…. - sírtam megint, Harry pedig mérges fejet vágott.
- Az a rohadék…. - szitkozódott. - Mit művelt veled? Esküszöm kinyírom!
- Erőszakoskodott, ennyi. Csak eléggé megijedtem… - haj tottam le a fejem. - Aztán meg fejbe vertem a cipőmmel.
- Jól tetted. - mondta Harry.
Picivel később már szinte teljesen megnyugodtam. Leültünk a földre, az autónak támaszkodtunk és csak beszélgettünk. Olyan jó volt…
- Nem fognak kibukni a többiek hogy nem mész el a gálára? - aggodalmaskodtam. - Mert nyugodtan menj csak el, én nem akarlak visszatartani.
- Nem igazán érdekel hogy mit fognak gondolni. Meg fogják érteni. És különben sincs kedvem a sok sznob idióta hírességhez, akik a hátam mögött elmondanak mindenféle szarnak, de ha élőben meglátnak képet csináltatnak velem. - váltott komolyra. - Kár hogy azt hisszük, ismerjük az embereket.
- Ezzel én is így vagyok. - sütöttem le a szemem. - Azt hittem, Brandon egy normális srác, aki szeret, és soha nem lenne képes bántani, vagy megcsalni. Ennek ellenére rohadtul nem ez történt. - panaszkodtam, aztán feltűnt valami, amit eddig még észre sem vettem. Harry még mindig dühöng. - Valami rosszat mondtam?
- Nem, dehogy. Csak ideges vagyok egy hülye újságcikk miatt. Amiben a családomat szidják… Általában, fittyet hányok a hamis pletykákra, de nem tehetek róla, azt nem bírom elviselni ha azokat bántják akiket szeretek. - számolt be Harry. És ebben totálisan igaza van. Szegénynek, elég nehéz lehet. Azonban hirtelen eszembe jutott valami, ami talán most mindkettőnknek jól jönne.
Hirtelen felpattantam Harry mellől.
- Gyere! - nyújtottam felé a kezem.
- Hová akarsz menni? - kérdezte miközben felállt, majd megragadta a kezem.
- Csak gyere. - feleltem, majd magam után húztam.
Először igazából csak sétálni akartam, de aztán a távolba néztem, és megpillantottam egy hegyet. Nem volt ismerős, de így éjszaka is olyan szépnek tűnt. Igaz, nem úgy voltunk öltözve mint akik épp hegyet mászni készülnek, de csak úgy spontán fel akartam menni arra a hegyre, és vinni akartam Harryt is.
- Most már elárulod hogy hová megyünk? - türelmetlenkedett Harry, miközben értetlen fejet vágott.
- Nyugi, nem fogod megbánni. - vetettem rá egy bíztató mosolyt.
- Jó,oké, de azért nem ártana ha beavatnál, mert ez így kívülről elég rémisztő. Az egyik pillanatban majdnem elütöttelek te nem is bántad volna, aztán sírsz, most meg elhurcolsz. - mondta Harry aggódó fejjel, mire megint elmosolyodtam.
- Legyen meglepetés. - reagáltam. És ennyi volt a válaszom. Már nem is volt olyan messze az a hegy, de azért a tetejére több mint másfél óra alatt értünk fel. Az volt a vicces hogy mindketten elegáns cuccban voltunk, és így mentünk fel az egyre meredekebb úton, ráadásul az éjszaka közepén, de nem érdekelt. Egy dologra koncentráltam. Harryre és magamra. Hogy együtt mászunk hegyet, és közben tök jól elbeszélgetünk. Beszélgettünk a családról, néhány cikis sztoriról, ő beszámolt a koncertekről, a rajongókról, én pedig meséltem neki Tiffanyról és Kyráról. Örültem, hogy végre nem kellett aggódnom, csak egyszerűen jól éreztem magam. Mindenegyes lépésnél lassan szívtam be a friss levegőt, ami szinte azonnal átjárta a testemet, és ez felfrissített. Élveztem hogy a természetben vagyunk, és hogy senki nincs aki zavarna bennünket. Szerintem ezzel Harry is valahogy így volt, mert neki is végig fülig ért a szája.
- Itt vagyunk! - tettem meg egy utolsó meredek lépést. Megkönnyebbülés volt végre egyenes, sima útra térni. Harry is felért, rögtön utánam, aztán kifújtuk magunkat. Elképesztő kilátás fogadott bennünket.

A hegy tetejéről egész Londont be lehetett látni, ami csodaszép volt.
- Ezért megérte feljönnünk. - sóhajtott Harry. Bizony, ezért szerintem is megérte, és nem csak a hegymászás, hanem az egész borzalmas napom is kiengesztelődött ettől a látványtól. Csak mosolyogni bírtunk. Harry előkapta a telefonját és csinált egy képet a kilátásról, majd úgy is, hogy ketten szerepelünk a képeken.
Azt bátran merem állítani, hogy mindkettőnknek jól esett és jól jött ez a kis túrázás. Ott álltunk a hegy tetején és csak nézelődtünk, és én azon tanakodtam vajon mennyire lehetünk magasan ha kezd tériszonyom lenni.
- Van egy ötletem. - szólaltam meg hirtelen. Harry kérdőn pillantott felém. - Kiabálj egy nagyot!
- Mi? - nevetett Harry.
- Komolyan mondom! Add ki magadból a feszültséget! Szabadulj meg tőle, ordíts egy nagyot! - buzdítottam. Harry csak furcsán fürkészett.
- Nem fogok az éjszaka közepén kiabálni. - rázta meg a fejét. Egy picit csalódott voltam.
- Hát,jó. Akkor előbb én! - vontam meg a vállam. Harry érdeklődve figyelte mit fogok csinálni. Először sóhajtottam egy nagyot, aztán igyekeztem valahogy középre állni, lassan behunytam a szemem és elkiabáltam magam. Először csak annyit, hogy elegem van mindenből. És ez még nem is volt olyan hangos, inkább elég bizonytalan volt, ezért nem elégedtem meg ennyivel. Vettem egy mély levegőt, és igyekeztem torkom szakadtából kiáltani, hogy „utállak Brandon!”. Aztán ezt még elordítottam párszor, csak az „utállak” szót „gyűlöllek”-re cseréltem és így tovább. Egy 5 percet biztos kiabáltam, de jólesett kiadni a dühömet. Sokkal megkönnyebbültnek éreztem magam utána, és mosolyogtam.
- Na… Nem gondoltad meg magad? - sétáltam oda Harryhez és igyekeztem boci szemekkel nézni rá.
- Na jó. Talán tényleg megkönnyebbülök. - állt fel a földről, majd odasétált ahol én álltam. Egy ideig nem csinált semmit, gondolom ő is csak sóhajtozott vagy mély levegőt vett, aztán ledobta magáról a zakóját, széttárta a kezeit, mintha repülne és egy férfiasat üvöltött. Ezen muszáj volt mosolyognom. Aztán úgy látszik, ennyi nem volt neki elég, mert utána még folytatta. Kezdte azzal hogy utálja a paparazzókat, aztán valamelyik magazint vagy újságot szidta, ( gondolom a hamis pletykák miatt) aztán egyre többet kiabált, mindenfélét összevissza. Egy mondatára azonban figyelmes lettem. A „dögölj meg Brandon!” c. mondatára. Ezen picit meglepődtem. Harry befejezte az üvöltözést, és visszatért hozzám.
- Igazad volt, ez tényleg hatásos. - ült le mellém, majd hátradőlt a földre.
- Én megmondtam. - követtem példáját, és én is ledőltem. Az eget bámultuk, amin sajnos egy darab csillag sem volt. Pedig olyan idilli, és talán már picit elcsépelt is lett volna…
Kis csend után Harry furcsa ötlettel állt elő.
- Hölgyem, szabad egy táncra? - pattant fel mellőlem, és a kezét nyújtotta. Először nem tudtam hogy komolyan gondolja-e, de aztán elkezdett pöszén beszélni, amin kénytelen voltam elröhögni magam.
- Sajnos egy tapodtat nem bírok innen mozdulni. - vágtam sajnálkozó fejet, de őt nem érdekelte, mert hirtelen felkapott, mire visongani kezdtem. Úgy voltam az ölében, mint legelőször, amikor az ölébe estem. Forogtunk így párat, néha rá is gyorsított, mire én sikítottam, mert kezdtem szédülni, de nem izgatta, sőt ezek után  előszeretettel énekelte a U2 Vertigo(katt) ( Vertigo - Szédülés) c. dalát. Én persze vagy sikítottam, vagy nevettem, vagy énekeltem vele a refrént,persze csont hamisan. Vagyis én, ő rohadt jól énekelt, élmény volt hallgatni. Annyira jó volt!

Később aztán leborultunk hullafáradtan a földre, és észre sem vettünk hogy ilyen hamar reggel lett…

7.Fejezet

7. Fejezet

Sziasztok! Bocsánat amiért ilyen rég nem írtam, de tánctáborban voltam. Remélem tetszeni fog az új rész, és a közepe, vagy vége fele ti is érezni fogjátok azt, amit én írás közben. Remélem átjönnek az érzelmek. Ettől a résztől kezdve ugyanis Harry és Cathy között tényleg kialakul valami, és ezt mindenképp éreztetni akartam veletek! Jó olvasást! 

-Csajok,ébresztőőőő! - püföltem meg egy párnával Tiffany-t és Kyrát. Már 12:30 volt, és még mindig aludtak. Persze én meg már tűkön ülve várom a ma esti gálát ahová Harryvel megyünk…tegnap óta csak rá gondolok... Kár, hogy semmi sem úgy sikerült mint ahogy azt képzeltem.
A csajoknak is elmeséltem hogy Harry randira hívott, és hogy egész pontosan mi történt a London Eye-on, a reakciójuk nem lepett meg. Egyfolytában csak ujjongtak.
- Mmm mennyi az idő? - ébredezett Kyra.
- Fél egy, úgyhogy jó lenne ha végre kikelnétek az ágyból.
- Te jó ég! Nekem mennem kell… - pattant fel az ágyból Kyra majd szedelőzködni kezdett.
- Hová sietsz? Nem maradsz reggelire? - kérdeztem tőle.
- Nem lehet. Sokat kell készülődnöm ma estére… egy ismerősöm bulijára megyek. Na pusziii - küldött felém puszikat Kyra, majd máris lelécelt.
- Ez gyors volt… - mondtam  magamnak, miközben megpróbáltam felébreszteni Tiffany-t. - Légyszi, kelj már fel, anya sütött palacsintát, és segítened kéne hogy miben menjek a ma esti gálára. - keltegettem még mindig.
- Jó, felkelek… - ült fel az ágyban. - De menjünk már enni mert kilyukad a gyomrom! - nyafogott egy sort, majd leviharzottunk a konyhába.

Reggeli után, ismét a szobámban kötöttünk ki. Megkértem Tiff-et hogy segítsen nekem kiválasztani melyik ruhába menjek ma el.
- De ez ilyen puccos parti lesz, ahol egy csomó híresség is lesz? - kérdezte Tiff. Jó kérdés.
- Nem tudom… valószínű hogy leszünk egy páran, és az is valószínű, hogy sok híresség lesz ott, mivel a One Direction is megy. - tanakodtunk.
- Akkor vedd fel ezt! - állt fel az ágyamról Tiffany, majd a szekrényemhez sétált, és kivett egy mesés, sárga színű, pánt nélküli, lenge estélyi szerű ruhát.

- Nem is tudtam hogy van ilyenem. - csodálkoztam.
- Én sem gondoltam volna hogy van ilyened. - mosolygott Tiff.
- Akkor ebbe menjek?
- Mindenképp! - jött az egyértelmű válasz. - Ebben tutira elvarázsolod Harryt. - kacsintott egyet, én pedig nekidobtam az egyik párnát.

Tűkön ülve vártam hogy végre 8 óra legyen… Tiffany 5-kor ment el, és majd várja a beszámolómat az estéről. Eléggé izgultam. Ami anyát illeti, annyit tud, hogy egy bálba megyek az egyik ismerősömmel. Még nem igazán volt bátorságom elmondani neki, hogy Harry hívott el erre a partira. Nem tudom mit szólna hozzá, de biztos nem nyerné el túlzottan a tetszését a tudat hogy egy hírességgel találkozgatok.
- Mikor jössz haza? - kérdezte anya, miközben tésztát gyúrt.
- Hát… gondolom éjfélnél hamarabb biztos nem… - néztem bele még egyszer a tükörbe. A látvány ugyanaz volt, mint pár perccel előbb, de az arcom mégis más képet vágott. Olyan ijedtet. Talán megéreztem mi lesz a ma estéből…. Hirtelen egy enyhén lisztes kezet éreztem a vállamon.
- Anyaaaaa! - porolgattam le a vállam.
- Csak azt akartam mondani, hogy nagyon szép vagy. - mosolygott rám anya.
- Köszi. - mosolyogtam vissza rá.
Aztán eljött az, amitől egész este a legjobban féltem. Csengettek. Anyától elköszöntem, megvártam amíg visszament a konyhába, gyorsan a falióránkra pillantottam. 8 előtt 5 percet ütött. Az ajtó elé állva sóhajtottam egy nagyot, majd lenyomtam a kilincset.
- Szia,cica. - jött egy ismerős hang. Gyorsan felkaptam a fejem, és Brandonnal(!!!) találtam szemben magam. Ilyen nincs!!!
- Brandon?! Te meg mi a fenét keresel itt????????????????? - csaptam be magam mögött az ajtót, majd Brandont a karjánál fogva lerángattam az ajtónk elől, és a kapu felé kezdtem lökdösni. Nem akartam hogy anya megtudja itt van.
- Hééé, ne lökdöss már. - köhintett egyet, majd utána feltartotta a kezét.
- Te meg tűnj már el innen! - parancsoltam rá. - Miért kellett idejönnöd?!
- Meg akartam beszélni a dolgainkat. - lépett hozzám közelebb engem meg hirtelen elkapott a hányinger. Csak úgy dőlt belőle a piaszag.
- Nincs mit megbeszélnünk! - toltam el magamtól. - Szakítottunk,vége. Fogd már fel!
- Nem,nem nincs vége. - közeledett megint hozzám, én próbáltam eltolni magamtól, de nem sikerült, erőszakosan megfogta a csuklómat ( ami eléggé fájt) és megcsókolt. Aztán.. elkezdett tapogatni, mindenhol. Erősen nekitolt a mögöttünk lévő falnak és a ruhám alá nyúlt. Közben én próbáltam ellenkezni de ő erősebb volt nálam. Nem tudtam mit tenni, undorodtam Brandontól, és szinte már könnyek potyogtak a szememből, amikor támadt egy ötletem.
- Brandon…..várj…. - próbált kiszállni a csókjából. - Ne itt. Menjünk el valahová….
- Mi? Szóval …. Te most… tényleg akarod? - lepődött meg hirtelen és elengedte karom szorítását.

- Igen csak menjünk el innét. - fogtam meg két kezemmel az arcát. Egymás szemébe néztünk. - Hiszen én… még mindig szeretlek. - mondtam ki, mire éreztem hogy egy könnycsepp folyik le az arcomon. Brandon gyorsan pajzánul elmosolyodott, és levette rólam kezeit. Én pedig kihasználva ezt az alkalmat, lekaptam magamról a tűsarkú cipőmet, és fejbe vertem vele…. Aztán elkezdtem rohanni, hogy minél messzebb kerüljek tőle. Ez a pár perc volt életem egyik legrosszabb pillanata. Sosem gondoltam volna, hogy Brandon valaha is erőszakos tudna lenni velem, nem így ismertem meg. Fájt szó szerint, amit velem tett.
Csak rohantam tovább a sötét, kihalt utcán az egy pár magas sarkúmmal a kezemben,miközben potyogtam a könnyeim és azt sem figyeltem merre megyek. Csak futottam,és futottam hagytam hogy néha a szél belekapjon a hajamba vagy a ruhámba, aztán egy autóra lettem figyelmes. Még mindig rohantam, az autó egyre közelebb ért hozzám, én pedig továbbra is csak szemben futottam a kocsival, és per pillanat nem érdekelt ha épp elüt. Már csak pár méterre volt, ekkor hirtelen megálltam és lehunytam a szemem. Gőzöm sincs mi üthetett belém. Vártam hogy üssön el az autó, de ez nem történt meg. Szinte közvetlen előttem egy hatalmasat fékezett. Aztán egy ismerős arc szállt ki a kocsiból.
- Cathy! Mi a fenét csinálsz itt, meg vagy őrülve?! Téged kereslek már lassan fél órája!!!! - idegeskedett Harry. ő volt az. Fekete öltönyében rohadt jól nézett ki, és a csokornyakkendő is remekül állt rajta. - Cathy? Te sírsz? Mi történt? - enyhült meg rögtön az arca és közelebb lépkedett hozzám. Ekkor még jobban és erősebben jött rám a sírás, már rázkódtak a vállaim. Harry csak ijedten nézett rám, nem tudta mi tévő legyen, így pár pillanat múlva szorosan magához ölelt és a hajamat kezdte simogatni. - Nem tudom mi történt, de nyugalom. Itt vagyok. - közölte majd még jobban magához ölelt. Én pedig visszaöleltem. Örültem neki, hogy itt van velem, és hogy megölelt. Sokat jelentett számomra,főleg most. Éreztem, hogy ő biztonságot tud nyújtani számomra, és ez megnyugtatott. Már kevésbé bőgtem, inkább csak pityeregtem. Picit visszahúzódtam Harrytől, hogy a szemébe tudjak nézni, de még mindig nagyon ideges voltam. Csak magamra haragudtam.
- Gyű-gyű-gyűlöl-öm… - dadogtam. Harry láthatóan semmit nem értett, de ennek ellenére nem kezdett el faggatni, hogy mi történt, csak megfogta két kezével az arcomat, letörölt pár könnycseppet, majd egy puszit nyomott a homlokomra. Fejemet finomat megfogta és a mellkasára tette, pár másodperccel később pedig az állát éreztem a fejemen. És ennyi elég is volt. Ez határozottan megnyugtatott, és bár nem ismerem Harryt olyan rég óta, de éreztem hogy benne megbízhatok. Gyengédsége teljesen elvarázsolt, nem gondoltam volna róla. Kavarogtak bennem az érzelmek, időnként görcsbe rándult a gyomrom, viszont néha egykét kép bevillant amint Brandon épp erőszakoskodik velem, ilyen szorosabban Harryhez bújtam. Nem tudom mi ez az egész köztünk, de hogy van valami kötelék közöttünk az részemről biztos.
Csak ott álltunk az autója előtt, egy számomra ismeretlen utcában a sötétben, és ölelkeztünk. Másra nem is volt szükségem. 

6.Fejezet

6. Fejezet

Sziasztok! Elnézést hogy csak most hoztam meg az új részt, és hogy ilyen hosszú lett, de érdemes elolvasni!!!! 

- Úgy néz ki, áramszünet… - jelentette ki Harry, közlése pedig lesokkolt. Ezt nem hiszem el!!!! MI az hogy áramszünet????? És pont most?????????????????????????????
- Akkor is ki kell jutnunk innen! - estem pánikba. Mégis mennyi ideig kell itt fenn a magasban lézengenünk? Lehet hogy nem is érünk le soha????
- Nyugi, Cathy! Kérlek nyugodj meg! - nyugtatott Harry.
- Hogy nyugodjak meg????????? - kapkodtam a levegő után. - Ha nem találkozunk azon az estén akkor ez most nem történik meg!
- Cathy, szerintem most ezt ne kezdjük el…értem én, hogy ideges vagy, én is az vagyok, de ha ezen rágódsz attól nem lesz jobb. - közölte velem.
- De valaki hívja már a tűzoltókat, vagy valami!!!!!! - hisztiztem. Nem tehetek róla, eléggé kiakasztott hogy leállt az óriáskerék.
- Cathy! Nyugalom. - lépett oda hozzám, és egy határozott mozdulattal magához fordított. - Le fogunk jutni innen. Hidd el, nem lesz semmi baj. - próbált megnyugtatni. Persze megint közel kerültünk egymáshoz, de már egyikönket sem zavart. Sőt, határozottan megnyugtatott Harry jelenléte. De ennek ellenére sajnos, még mindig olyan ideges voltam, hogy mi lesz ha nem jön vissza az áram? Vagy mi lesz, ha holnap, vagy holnapután jön vissza?! Végig itt fogunk ülni és várni hogy történjen valami????
- Na,jó… kezdek rosszul lenni… - léptem hátrébb, aztán elkezdtem magamat a tenyeremmel legyezgetni. - Mi van ha sosem jutunk le innen? Nem bírom a bezártságot, klausztrofóbiás vagyok… hülyeség volt idejönni! Ahhhj… és olyan melegem van, ezt nem bírom! Miért nem csinál senki semmit??? És mi van a többi emberrel???? Mi van ha lezuhanunk, vagy elfogy a levegő??? Jézusom, annyira félek, valaki segítsen már rajtunk!!!! - hisztiztem és csak mondtam, és mondtam a magamét, mire Harry ismét közel lépett hozzám, megfogta az arcomat két kezével, és hirtelen megcsókolt. Erre nagyon meglepődtem. - Úristen, mit csinálsz??? - toltam el magamtól egy pár másodperc múlva. ( Azért egy picit élvezni kellett a pillanatot… )
- Legalább abbahagytad. - törölte meg mutatóujjával az alsó ajkát Harry. Mintha annyira nyálas lett volna.. pff.. Kezdjük ott, hogy kb. 3 másodpercig tartott… na jó, inkább 5.
- És erre ez volt a megoldás???? - akadtam ki megint. Na,jó… ez tényleg megnyugtatott, már csak a puszta jelenléte is, de nem akartam ezt a tudtára hozni.
- Csak azt akartam, hogy nyugodj meg… nincs baj.
- Mindenkit így nyugtatsz meg?!
- Jól van,na! Azért ne harapd már le a fejemet mindenért…- tartotta fel a kezeit.
- De miért csókoltál meg? És miért csókoltál meg akkor, ott nálatok este! ? - tértem a lényegre. Nekem már komolyan elegem volt, hogy csak úgy megcsókolgat időnként… nem akarok valami bábú lenni, akit amikor unja magát, bármikor rángathat.
- Azért te is visszacsókoltál…
- Most nem! És különben is, mindkét alkalommal te kezdeményezted… - kontráztam.
- Azt hittem más lány ennek örülne… - vette le rólam szemét. Kínos csend következett.
- Már bocsi, ha én nem rajongok úgy érted mint a többi lány… Komolyan csak ezért csináltad? Mert azt hitted ettől majd elolvadok? - kértem számon. Elvégre, igazam van, nem? Jó, lehet nem, de akkor is! Én nem ájultam el tőle rögtön, ( csak egy fél óra után) és erre én vagyok a rossz?
- Hülyeségeket beszélsz. - közölte.
- Nem, nem! Azért, mert van egy olyan lány, aki nem ájuldozik el tőled abban a minutumban hogy meglát, nem kellene így reagálnod….
- Hogy reagálnom? - kérdezte hirtelen, majd egy széles mosolyt ejtett.
- Így!
- Hogy?
- Így, hogy besértődsz, mert rögtön ilyen fancsali képet vágsz, lesütöd a szemed, most meg vigyorogsz!!! - válaszoltam, majd Harry elkezdett nevetni.
- Nem sértődtem meg, de talán annak jól kéne esni, hogy a lány aki tetszik nekem, visszautasít? - lépett megint közelebb hozzám. Most komolyan nehezére esne tartani a 3 lépés távolságot???? Harry kérdésébe persze megint belevörösödtem. Most erre mit mondjak? Sosem utasítanám vissza, hülye lennék… De nem akarom hogy én csak egy lány legyek neki a sok közül, akivel kedvére játszhat, mert tudja odáig van érte.
- Ki az a Leila? - kérdeztem hirtelen, majd Harry furcsán fürkészett.
- Te belenéztél a mobilomba? - hitetlenkedett.
- Nem, csak a kijelző kiírta tegnap, hogy épp ki hívott. Amikor a telefonod a földön hevert…
- Ja… - nézett még mindig. - Gondolom, azt hiszed Leiláról, hogy a barátnőm, vagy egy csaj akivel összejárogatok, de nem. Leila, valójában a nővérem, Gemma, legjobb barátnője, és Louisba van belezúgva. Állandóan a nyakunkon lóg, amikor Gemma velünk van. Louist persze kicsit sem érdekli, mert ugye ott van neki Eleanor, de Leila csak nyúzza egyfolytában. És azért hivogat mindig, mert meglepetést szervez Louisnak, és azt akarja segítsek neki. Ezért nem vettem fel tegnap, mert nem bírom őt. Főleg az a kiakasztó hogy a többszörös elutasítások után is nyaggatja Louist. - mesélte Harry. Ó, így már mindent értek. Ez végülis hihető… Szegény Louis!
- Értem… - bólintottam egyet. - Sajnálom szegény Louist…
- Ne is mondd… idegesítő a csaj. - ingatta a fejét Harry.
- El tudom képzelni… - biggyesztettem le a számat. Hirtelen elkezdtem fázni. Nem is értem, hogyan, hisz az előbb még majd meg sültem, de most vacogtam. Talán attól, hogy még mindig vizes volt a hajam a hülye kóla miatt… Erre láttam hogy Harry leveszi a vállára tett pulcsiját. - Most ugye nem akarod a vállamra tenni mint a béna romantikus filmekben? - vontam fel a szemöldökömet. Holott, viszont jólesett volna a pulcsija. Harry felröhögött.
- Nem… ha viszont fázol nyugodtan vedd fel. Nekem amúgy is melegem van. - jelentette ki, majd lekapta magáról azt az egy szem rövid ujjút is, így félmeztelenül állt előttem. Persze a szemeim rögtön a kockáin kötöttek ki, valahogy úgy bámulhattam őket, mint valami kiéhezett állat, Harry persze csak szélesen mosolygott és élvezte hogy zavarba tud hozni.
Én persze több dolgot nem értettem: 1. Miért tetováltatott magára egy pillangót??? 2. Hogy lehet hogy valaki ennyire jól nézzen ki???? 3. Hogy lehet az, hogy én majd megfagyok, ő pedig annyira izzad, mintha most jött volna ki valami szaunából. Ami azzal együtt, irtó szexi volt…
- Mit nézel ennyire? - kérdezte hirtelen egy szexi fél mosollyal a száján, ami szintén lehengerlő volt. Persze, tegyen csak úgy, mintha nem tudná mit néznék rajta… Húzzon csak csőbe! De azt már nem! Gondoltam magamban.
- Jézusom…tényleg, de meleg van itt… - tetettem a hülyét, miközben persze fáztam, és lvettem magamról a pólót. Igen, csak egy melltartóban és a farmer rövidnadrágom volt rajtam. De ha ő is, akkor én is.
Amint levettem a pólóm, Harry először meglepődött, majd szemei ismét rajtam kalandoztak. Elkezdtem hozzá közelebb sétálni, amibe ha jól láttam, belepirult.
- Kicsit gyorsan változtatod a hőmérsékleted… - jött zavarba Harry, ezzel pedig elértem a célomat! Végre én is zavarba hoztam!
- Hát… van ez így. - léptem hozzá megint közelebb. Szinte a szánk között már csak egy leheletnyi távolság volt.
- Most…. mi… mit csinálsz? - kérdezte, miközben az ujjaimat finoman végighúztam a mellkasán. Látszott rajta mennyire élvezi.
- Csak meg akartam mutatni… - értem le ujjaimmal a nadrágszíjához - Hogy én is egy szempillantás alatt zavarba tudlak hozni. - feleltem majd elvettem a kezemet, és visszavettem a pólómat. Harry döbbenten meredt maga elé, ezen muszáj volt mosolyognom. Biztos azt hitte, csak ő tud zavarba ejteni… vagy azt remélte, talán történik valami több is…
- De ez nem ér! - tört ki hirtelen. Felnevettem.
- Dehogynem!
- Hihetetlen vagy… - rázta meg a fejét pajzánul mosolyogva. Majd visszavette pólóját.
- Sajnálom. - vigyorodtam el. - De egy élmény volt látni a kiéhezett fejedet.
- Mintha te nem lettél volna kiéhezve… - vigyorgott még mindig.
- Én nem is voltam.
- Ó, akkor csak puszta véletlenből stírölted a felsőtestemet, ugye? - vágott vissza, amivel egy pillanatra el is hallgatatott. Mázli hogy megint egy nagy csattanásra lettünk figyelmesek. Én persze rögtön megijedtem, és Harryhez ugrottam, aki szintén átkarolt. Aztán egy fél pillanattal később ismét visszatért a fény, világítás, és megindult az óriáskerék, immár lefelé.
Egy negyed óra múlva, már lent is voltunk, ahol elnézést kértek az áramszünet miatt, majd kérték hogy fáradjunk ki, mert bezár a vidámpark. Először féltem, hogy megint óriási tömeg fogad majd bennünket, de annak már nyoma sem volt. Illetve, rám csak két ember várakozott.
- Jézusom Cathy, jól vagy??????????????? - rohant oda hozzám Tiffany amint megpillantott.
- Igen, nyugi. Túléltem. - forgattam szemeim.
- Úgy aggódtunk!
- Kyra is itt van még? - néztem Tiff háta mögé.
- Igen, mindenképp meg akartunk várni. - bólintott egyet Tiff.
- Köszi. - mosolyogtam rá, majd Kyra is odasétált hozzánk.
- Hát remélem, ezek után már tényleg nem jövünk többet vidámparkba. - mondta Kyra.
- Egy darabig biztos nem. - vágtam rá. A lányok hirtelen a hátam mögé néztek, mire én is megfordultam.
- Sziasztok… - köszönt nekünk Harry, majd megállt mellettem.
- Hali! Kyra vagyok! - nyújtott kezet Kyra, aki rendkívül felvillanyozódott amint meglátta Harryt.
- Harry. - ráztak kezet.
- Tudom! - nevetett fel Kyra.
- Én pedig Tiffany. - szólt közbe Tiffany.
- Örülök! - rázott vele is kezet Harry. - Cathy, beszélhetnénk egy picit? - nézett rám hirtelen.
- Öööö…
- Gyere Kyra, szerintem induljunk el haza. Majd Cathy később csatlakozik hozzánk. - ragadta meg Tiff Kyra karját, aki nem nagyon örült hogy el kell menniük.
- Majd otthon találkozunk! - mondtam nekik, majd elsétáltak. - Szóval… mit akartál mondani? - fordultam Harryhez.

- Semmit, csak… szóval köszönöm a segítséget. - vakargatta a fejét.
- Nincs mit. - vontam meg a vállam. - Még valami? - kérdeztem mire, belenézett a szemembe. Én persze megint elpirultam és mivel ismét csend keletkezett ezt semminek vettem, így mondtam neki hogy „ Akkor szia” , és elkezdtem sétálni, de egy 6 lépés után utánam sietett.
- Cathy… - ért oda hozzám.
- Igen? - kérdeztem egy mosollyal az arcomon.
- Szóval… csak azt akartam mondani, hogy…öööö….
- Bökd már ki! - szóltam rá.

- Oké… szóval, csak annyi hogy, nem akarsz velem … találkozni….? - bökte ki, mire felkacagtam.
- Hogy érted? - húztam az agyát.
- Hát … tudod…. - utalgatott, de én továbbra is tetettem a hülyét.
- Nem, nem értem miről beszélsz.
- Dehogynem érted…
- Nem, fogalmam sincs, bökd ki végre mit akarsz! - szóltam rá ismét, mire sóhajtott egy nagyot. (?)
- Volna kedved eljönni velem az idei Teen Vouge gálára? - kérdezte mire megálltunk a sétában.
- Ezt ennyire nehéz volt megkérdezni? - vontam fel a szemöldököm.
- Eljönnél velem? - ismételte meg kérdését figyelmen kívül hagyva az enyémet.
- Talán. - kezdtem el úja sétálni, egy mosollyal az arcomon.
- Ne már… most ez mit jelent? - értetlenkedett Harry, mire megint csak nevetni bírtam.
- Volna kedvem elmenni. - közöltem végül, mire megint megálltunk a sétában. Harry egy nagy és széles mosollyal reagált. - Most viszont haza kell mennem, úgyhogy…. szia. - kezdtem megint sétálni.
- De várj már! - szaladt utánam. - Holnap 8-ra érted megyek.
- Rendben. - mosolyogtam.
- Oké.
- Akkor szia… - sétáltam el, és egyszer visszanéztem és integettem neki. A mai napon történtek ellenére nagyon boldog voltam. És Harry elhívott randizni!!!!!!!!!!!!!!! Mert ez ugye az..? Mindegy. A lényeg, hogy most nagyon nagyon boldog vagyok, és alig várom a holnapot!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

5.Fejezet

5. Fejezet

Sziasztok! Itt egy újabb rész, bár egy picit hosszabbra sikerült, mint terveztem, de érdemes elolvasni! :)
Sajnos, a jövőhéten nem tudok majd jelentkezni, mert nyaralni megyünk a családommal és csak szombaton jövünk vissza, de amint hazaértük hozom az újabb részeket, ígérem.
Jó olvasást!

            Közben aki szeretné, hallgathatja ezt:

- És tényleg csókolóztatok? - hitetlenkedett Kyra, majd egy labda fejen találta. - Hogy az a …. - kezdett el káromkodni, amikor egy 5 éves kissrác megjelent előttünk és azt mondta Kyrának hogy „Add vissza a labdámat!”, erre Kyra elkezdte húzni az agyát, és feltartotta magasba a kezét, hogy ne érje el a kisgyerek. A kisfiú, nem tudta megszerezni Kyrától a labdát, ezért elkiáltotta magát, hogy „Hülye disznó!!!”, mire Kyra elképedt, a gyerek apja pedig megjelent.
- Elnézést! Tyler, nem mondunk ilyet! Visszakaphatnánk a labdát? - kérdezte a 30 körüli apuka, majd Krya unott fejjel visszaadta a labdát. - Még egyszer elnézést Tyler miatt, de a kisgyereknek általában igazuk van. - hagyott minket ott az apa. Kyra csak bámult maga elé, nem hitte el hogy ha úgy vesszük 2-szer is ledisznózták, belőlem pedig kitört a nevetés.
- ELEGEM VAN A HÜLYE VIDÁMPARKBÓL!!! - kiáltott egyet. Kyra nagyon utálja, ha a külsejére tesznek nem kívánt megjegyzést.
- Nyugi, ez csak egy kisgyerek. - nevettem még mindig.
- Mennyi időt kell még itt dekkolnunk? - türelmetlenkedett. Na,igen. Itt vagyunk a londoni vidámparkban, épp Tiffanyra várunk, hogy végezzen ( ő itt dolgozik,mint játékmester vagy mi a csoda, nem tudom a pontos nevét a munkájának..) és aztán elinduljunk hozzánk, ugyanis ott alvós partit rendeztem J
- Hé, csajok! - kiáltott felénk kb.  5 méterről Tiffany.
- Na végre! - örültünk meg.
- Indulhatunk, de előtte még hadd kérjek valamit!!! - futott oda hozzánk.
- Bármi is az, most felejtsd el! - vágta rá rögtön Kyra nem túl barátságosan… Szegénynek, biztos rosszul esett hogy ledisznózták… J
- Most miért vagy ilyen?? - szomorodott el Tiff.
- Semmi különös. - szóltam közbe. - Nem gondolta komolyan, nyugi Tiff! Mit is akartál kérni?
- Hát, azt hogy menjünk már fel a London Eye-ra! - fűzött minket.
- Én benne vagyok… - néztem össze Kyrával.
- Nem voltál még elégszer fent? - kérdezte Kyra.
- De, de veletek aligha. Na, akkor megyünk ugye? - örvendezett.
- Jó.. nem bánom. De utána tűzünk innen! - egyezett bele Kyra, majd megindult a jegypultok felé.
- Héééé, nem kell jegyet venni!!! Kaptam 3 ingyen jegyet az egyik kollegámtól… - mutatta fel a jegyeket Tiffany. Ennek mind megörültünk, hogy nem kell a kilométeres sort végig állni.
Amint elsétáltunk a hatalmas óriáskerékhez, észrevettünk hogy most bizony 1000x nagyobb a tömeg mint amúgy. Igyekeztünk közelebb férkőzni, hogy mitől vannak itt ennyien, amikor tőlem pár méterre megpillantottam Harryt. - Most már értem, mire fel ez a tumultus. - biccentettem a lányoknak Harry felé.
- Nem szabadulsz tőle egykönnyen… - tette hozzá Kyra. Igaza volt… Azt hittem, soha többé nem látom majd, legalábbis élőben nem.
- Jééé, ez abból a híres zenekarból van??? - esett le némi fáziskéséssel Tiffnek, hogy miről, vagy ez esetben kiről, van szó.
- Nekem már semmi kedvem nincs felülni… - mondtam, mire Kyra elmosolyodott. - Most mit mosolyogsz?
- Semmit, csak Harry épp téged néz. - közölte, mire odakaptam a fejem. Harry odaintett nekem,én pedig próbáltam erőltetetten rámosolyogni, de aztán könyörgő tekintettel valami olyat olvastam le a szájáról hogy „segíts!” Ajaj…
- Gyertek, vágjunk át a tömegen! - támadt e „nagyszerű” ötlete Tiffnek, mire nekiindultunk,és egy pár „Elnézést” meg „bocsánat” - ot kérve, közelebb jutottunk a London Eye-hoz. Időközben Harryre pillantottam, aki meg sem bírt mozdulni, annyira körülvették az emberek. Hát, ilyenkor elég szar lehet hírességnek lenni…
Egyre közelebb mentünk Harryhez, aki már csak 2 méterre állt tőlünk, és próbált kijutni a tömegből. De most komolyan, neki nincs testőre??? Vagy épp ilyenkor menne szabadságra?!
- Nem akarsz neki valahogy segíteni? - vonta fel szemöldökét Kyra, akinek nem volt valami szerencsés napja, mert már harmadjára tapostak rá a lábára.
- Miért kéne segítenem? - kérdeztem tőle értetlenül.
- Mert tegnap is segítettél neki, az mesélted nem? Most is rászorul a segítségedre. - magyarázott Kyra.
- De miért mindig én???
- Jaj, mintha te annyira nem szeretnéd… - forgatta szemeit.

- Kezd elegem lenni… - dühöngtem majd gyorsan leguggoltam a földre, és négykézláb kezdtem el mászni. Az emberek úgy néztek rám, mint valami űrlényre…
- Mi az? Talán még nem láttak lányt négykézláb mászni? - kérdeztem kiakadva, majd láttam ahogy Harry kiszúrt. Próbáltam igen artikulálva tátogni hogy induljon meg ahhoz a lépcsőhöz, ahol fel lehet szállni a kabinokba, természetesen az óriáskerékre.Mert ott nem volt nagy tömeg. MÉG. Kár, hogy Harry nem tud szájról olvasni… De ekkor elkezdtem a fejemet a bal oldalra biccenteni, erre ő pedig megpróbált elindulni. megPRÓBÁLT. Ugyanis nem tudott. Gőzöm sincs, miért nem tudott áttörni a tömegen, vagy négykézlábra ereszkedni, mint én. Azt láttam jónak ha odamászok hozzá négykézláb, és lerántom a földre. Így azért utat engednek az emberek. Mondjuk, elég szörnyű, hogy ehhez kellett folyamodnom…
Pár perccel később már majdnem Harry lábánál voltam, amikor éreztem hogy leöntenek kólával. BASSZUS!
- Jaj, ne haragudjon kisasszony, véletlen volt! - szólt le hozzám egy öreg ember. Csak egy nem túl kedves fintorral reagáltam le, másra nem volt időm, úgyhogy tovább másztam. Feltűnt, hogy ez egyre nehezebb, mert az emberek annyira bunkók ( különösen a paparazzók, és az elvetemülten fanatikus rajongók) hogy nem tágítanak, és nem engednek el, csak hogy én „hamarabb lássam Harryt” Ahhj már! De így mégis hogy segítsek?? Most már konkrétan annyi ember van körülöttem hogy felállni sem tudok…
- Na jó, ebből elég! - vettem egy nagy levegőt, majd elhatároztam hogy már csak azért is, de oda fogok jutni Harryhez. Megindultam, és nem érdekelt ha az embereknek fáj, ha rácsimpaszkodok a lábukra, vagy ha megkapaszkodom bennünk, mert ők sem törődtek velem. Szinte majdnem eltapostak… - Nagyon sokkal jössz nekem, Harry Styles! - dühöngtem ki magam, de furcsamód ez előrébb jutatott. Áhá! Harry már csak 5 lépésnyire volt tőlem. Innen már szinte gyerekjáték lesz, gondoltam. Aztán, rájöttem hogy mégse. Itt már tényleg semmi sem segített, és az a legrosszabb hogy hiába kiabáltam, mindenki kiabált, ezért ez egy picit sem tűnt fel senkinek. Harry közben engem keresett a szemével, mert mióta leöntöttek kólával, szem elől vesztett. Aztán végre, meglátott! Már szinte csak 2 ember volt közöttünk, de ennek ellenére sem sikerült hozzájutnom. Aztán Harry elkiáltotta magát:
- Hééééééééééj! - erre mindenki elhallgatott, csak a vakuk kattogása nem. - Utat engednétek, az én…. - állt meg egy pillanatra. - Az én barátnőmnek!? - mutatott rám. HOGY MI???????? Mit mondott????Hirtelen úgy széledtek szét az emberek körülöttem, mint amikor a filmekben felpörgetik az időjárást, és a borús égből, színtiszta felhőtlen égbolt lesz. Ó-ó!
- Hehe… helló… - hebegtem, majd gyorsan felkeltem a földről. Hát, nem volt túl elragadtató a külsőm, hiszen leöntötték a fejemet kólával, a térdem tiszta piszok lett a földtől (mivel,rövidnadrágban voltam)…viszont rögtön villogtak a vakuk…de legalább fel tudtam kelni. Hallelúja!
- Gyere húzzunk innen - ragadta meg a kezemet hirtelen Harry, és elindult a lépcső fele, amit már az előbb említettem. Ott viszont a rajongók  hada várt ránk. Sikítva rohantak felénk, vagyis inkább Harry felé. Én rögtön lefagytam, azt hittem olyan csapás fog érni a legalább 100 ezer rajongótól, mint mikor a vonat elüti az embert.
Azonban, szerencsére nem ez történt. Harry a karomnál fogva berántott egy üres kabinba ami épp a magasba készült. A következő pillanatban pedig bezárult a kabin ajtaja, mi pedig lassan elindultunk felfelé, és az átlátszó kabinon keresztül lehetett látni, ahogy a tömeg távolodik tőlünk, amit egyrészt, jó volt tudni, másrészt pedig elég ijesztő volt fentről nézve, mennyi ember gyűlt Harry köré. Apropó, Harry.
- Szia Cathy… - hallottam meg a hangját a hátam mögül.
- Ó,Szia Harry! - fordultam meg mérgesen. Láttam Harry arcán hogy kezd parázni, hogy,miket fogok a fejéhez vágni. - Neked szokásoddá fog válni hogy bajba kevered magad és aztán elvárod hogy kimentselek?! Mert közlöm hogy nem vagyok egy superwoman, és ez volt az utolsó alkalom hogy segítettem neked!!! Miattad kúsztam át szinte az egész vidámparkot, és miattad lesz kóla ízű a hajam! És nem vagyok a barátnőd!!!!!!!!!!!!!!!! Hogy szólíthattál így??????????????????????? - akadtam ki teljesen, Harry csak nézett, és az ijedség eltűnt arcáról, és inkább nevetni támadt kedve.
- Hát cicámnak nem akartalak szólítani… - „poénkodott”, és nagyszerű. Ezzel sikerült eszembe juttatnia Brandont is, meg egyáltalán a tegnapi napot.
- Azt hiszed vicces vagy?! - kérdeztem tőle.
- Cathy, kérlek nyugodj le. Azért mondtam hogy a barátnőm vagy, hogy ne tapossanak agyon!
- Ó, akkor még el is várod hogy megköszönjem? Mert közlöm, hogy nem fogom! - dühöngtem.
- Nem várok semmit. Jogos a kiakadásod. - váltott hirtelen.
- Hát szerintem is! - mondtam még mindig a hangomat emelve.
- Tudtad, hogy szexi vagy, ha dühöngsz? - kérdezte egy nagy vigyorral a fején.
- Tudtad, hogy akármelyik pillanatban fejbe vághatlak??? - kérdeztem cinikusan, Harry csak nevetett. - Ne röhögj.
- Elnézést… - tartotta fel két kezét még mindig röhögve. - És.. sajnálom ha bajba keverlek ezzel…
- Arra célzol, hogy tutira címlapsztori lesz a mai kis „kalandunk” ?
- Hát… valószínű. - sütötte le a szemét. Ebben a percben végig mértem őt. Elég jól nézett ki, a fekete csőnadrágjában és a hozzá passzoló fekete rövid ujjú felsőjében. És most kilátszott néhány tetkója, meg … a bicepsze is.
- Mit nézel? - emelte meg fejét hirtelen. Hopp.. talán túl sokáig felejtettem az izmain a szemem.
- Semmit. - vágtam rá szinte azonnal. - Vajon mikor érünk le innen? - igyekeztem témát váltani.
- Kb. 20 perc múlva. - felelte Harry. - Miért, már mennél? - kérdezte, mire picit zavarba jöttem.
- Igen. Ugyanis mást terveztem a mai napra. - tettem ölbe a kezem, majd fogtam magam és levágtam magamat a széles, kapszula alakú kabinban elhelyezett padra.
- Én is, de szerintem elleszünk… meg hát, fél óra az nem valami hosszú idő, szóval…
- Miért, talán sajnálod hogy csak fél órára lettünk ide bezárva? - vágtam vissza. Erre Harry leült mellém, eléggé közel. - Mit csinálsz? - pirultam el. Nem tudtam mire készül, mégis élveztem hogy ilyen közel került hozzám, és pont bevillant a csókunk is.
- Csak szerettelek volna… - kezdte Harry, de ekkor egy nagy csattanás kíséretében kialudt a kabinban a világítás, és mivel már este 7, vagy 8 körül lehetett, rögtön sötét lett. Érezni lehetett hogy a kabin is megáll, és nem megy feljebb. Erre mindketten megijedtünk. Én gyorsan felálltam a padról és az átlátszó üvegű kabinon láttam, hogy a többi kabinban sincs világítás, és hogy tényleg megálltunk.
- Mi történhetett?????? - estem kétségbe.
- Úgy néz ki, áramszünet… - jelentette ki Harry, közlése pedig lesokkolt. Ezt nem hiszem el!!!!

4.Fejezet

4.Fejezet

- Te jó ég, mi lesz ebből! - szorítottam le a szemem. Pár másodperccel elteltével pedig rájöttem hogy Harryt nem a kamrába kellett volna elbújtatni, mert ha esetleg azt anya vagy Brandon kinyitja, akkor azonnal szembe találják magukat Harryvel, mert a kamránk akkora mint egy wc kabin. Nem tud elrejtőzni.
- Cathy, te meg mit csinálsz itt? - nézett le rám csodálkozva anya.
- Minek tűnik? - kérdeztem vissza. - Csak itt guggolok, talán baj?
- Brandon ott vár a nappaliban… - fürkészett furcsán anya, majd hallani lehetett ahogy Harry megkérdezi számon kérő hangsúllyal hogy „ Ki az a Brandon?!” , erre gyorsan felálltam és elkezdtem köhögni.
- Mondtál valamit? - kérdezte anya.
- Nem, semmit. Csak kapar a torkom… - köhintettem még egyet.
- Minden oké? - társult hozzánk Brandon
- Persze!  - vágtam rá egyből.
- Elég furcsán viselkedsz, kislányom. - mondta anyám, majd felment a szobájába.
- Gyere cica, folytassuk a filmet. - fogta meg a karom Brandon.
- Brandon, mondtam már hogy utálom ha cicának szólítasz… - vettem el a kezem.
- Most mi a bajod? Eddig szeretted. - lepődött meg rajtam.
- Sosem szerettem. És nem is fogom. - közöltem vele. De most tényleg! Utálom ha az aktuális barátom valami hülye nyálas vagy undorító becenéven szólít. Például cica,nyuszi,édes,kicsim stb… hányok tőle.
- Most mit hisztizel?!
- Hiszen tudod hogy utálom az ilyen csöpögős becézéseket!  - tártam szét a kezem.
- Márpedig én így foglak szólítani, ha tetszik ha nem, mert az én barátnőm vagy! - jelentette ki Brandon, mire elkerekedtek a szemeim. Mekkora bunkó!
- K*cs*g! - hallatszódott ki Harry hangja megint az ajtó mögül, csak ezúttal tisztán lehetett érteni amit mondott…
- Ez..meg… ki volt?! - értetlenkedett Brandron.
- Én ugyan nem hallottam semmit! Talán orvoshoz kéne fordulnod…visszaadná az elgurult gyógyszereid. -  vigyorogtam rá erőltetetten. - Most pedig jobb ha mész.
- Most ezért elküldesz? Ne röhögtesd már ki magad! - röhögött, én pedig azon kezdtem el jártatni az agyam hogy, hogy a francba tudtam én ezzel összejönni?!
- Na,jó. Tűnés! - ragadtam meg a vállánál fogva, és a bejárati ajtóhoz ráncigáltam.
- Most nehogymá’ kidobj! - ellenkezett, de nem érdekelt mit mond, csak menjen már el innét.
- Szia cica! - nyitottam ki az ajtót, majd közepes erővel kilöktem őt. Brandon pedig idegesen megkérdezte hogy „mi ez a nagy felhajtás a házatok előtt?!” , de erre már nem válaszoltam. Vakuljon meg egy pár pillanatra a vakuktól! Megőrjít…
- Cathy! Mi történt? - jött le a lépcsőn anya. - Miért küldted el Brandont?
- Mert egy igazi bunkó! - dühöngtem, aztán… éreztem ahogy könnybe lábad a szemem.
- Jaj, ne sírj emiatt, Cathy! - ölelt meg anyu.
- Nem sírok! - töröltem meg a szemem. Emiatt a paraszt miatt nem fogok sírni.
- Főzök neked egy teát oké? - kérdezte anyu, mire bólintottam. - Te, mit keres itt egy rakásnyi fotós az ajtónk előtt? - kérdezte hirtelen.
- Fotósok vannak az ajtónk előtt? - tettettem a hülyét.
- Na,jó! Ez már több a sok(k)nál! - lépett ki az ajtón anya, majd rákiáltott a fotósokra, hogy el lehet húzni innen, ha nem akarják hogy kihívjuk a rendőrséget. Erre persze azonnal leléptek.
- Valami Henric-et kerestek… - jött be az ajtón értetlen fejjel anya, mire felnevettem. - Min nevetsz?
- Semmin, nem érdekes. - legyintettem.
- Na jó, én felmegyek aludni. Holnap korán kelek. - nyomott egy puszit a homlokomra, amiért nem igazán rajongok.
- Majd én is megyek.
- Jóéjt! - sétált fel a lépcsőn anya, majd amint beért a szobájába becsukta az ajtót.

Én pedig pár lépést tettem a kamráig.
- Harry! Hallasz? - kérdeztem szorosan az ajtóhoz simulva.
- Kijöhetek? - érdeklődött, válaszul pedig kinyitottam az ajtót. Harry, az ajtónak háttal állt, először picit meg is ijedt amikor kinyitottam az ajtót.
- Komolyan ezzel a Brandonnal jártál? - szegezte felém első kérdését miután felém fordult.
- Hidd el, magam sem hiszem el. Csak psssszt! Nem akarom hogy anya lejöjjön mert hangoskodunk! - figyelmezettem.
- Jó,jó.- felelte Harry, majd egy koppanásra lettem figyelmes. Harry beverte a fejét a falba.
- Mindig így hozod a formád? - utánoztam őt, mikor reggel ezt pont ő kérdezte tőlem. Háhááá!
- Tőled kaptam el… - fogta a fejét, mire finoman oldalba böktem. - Mázli hogy anyukád hazaküldte a fotósokat…
- Ja… nagyon szívesen.
- Köszi,tényleg. Nem tudom, hogy szabadultam volna meg tőlük. De visszatérve erre a parasztra…
- Inkább ne térjünk rá vissza,oké?
- Jó, de hogy voltál képes vele randizgatni??? Ez egy p*cs!
- Tudom Harry,nyugi. Kijönnél végre a kamrából?
- Ja, persze. - indult meg. - De nem is értem, hogy hogy jöhetett ez be neked…
- Harry! Ne lovagolj már annyit ezen a témán! Még a végén azt hinném hogy féltékeny vagy! - csúszott ki a számon.
- Rá?! Semmiképp. Max az időre amit veled töltött. - nézett rám Harry. Ó, te jó ég! Persze erre én rögtön elpirultam… A pillanatot egy telefoncsörgés szakította félbe.
- Az a te telefonod?- mutattam le a földre, majd megpillantottam a telefon kijelzőjét. Egy „Leila” nevű lány hívta őt. Hát persze! Mit is hittem? Azt gondoltam Harry talán más mint a többi srác, de annyira szánalmas vagyok…Ő is csak ugyanolyan! Pedig én … szerettem vele lenni, és beszélgetni, mert annyira jó fej volt. De mégis hány lánnyal csinálja még ugyanezt?!
- Biztos kiesett a zsebemből… - vakargatta zavarában a fejét Harry. Én csak a padlót bámultam.
- Nem veszed fel? - kérdeztem tőle, mire zavarodottan azt felelte hogy nem, és visszatette a zsebébe a telefont. Most miért nem vette fel??? Ahhhhj. - Harry, figyel már lassan fél 10... Menned kéne… - közöltem, mire először meglepődött majd tudomásul vette hogy komolyan gondolom, így elköszönt, megköszönte hogy itt lehetett aztán kikísértem és elment.
Ezen a mai napomon biztosan átok ült…
Felbaktattam a szobámba, és ismét nem tudtam elaludni. Kár hogy most nincs itt Harry, akivel tudnék beszélgetni… De biztos azzal a Leilával van…és jól szórakoznak… vagy talán én voltam hülye hogy így hazaküldtem? Nem tudom, de mindezek ellenére csak azon a csókon járt az eszem ami tegnap történt köztünk. Meg azon, ahogy azt mondta, szívesen megismerne… Bár úgy lenne! De ez lehetetlen…És különben is, talán csak egy egy éjszakás kalandra vágyott... Ő híres, mindig elfoglalt, utazgat… Csak úgy csüngnek rajta a csajok…Mit is reméltem?
Ahogy ezeket átgondoltam, egy könnycsepp folyt le az arcomon. Túl sokat képzeltem bele ebbe a dologba, és bár szinte alig ismertük egymást, mégis olyan volt mintha már rég barátok volnánk.